Bosch családi nap

Bosch családi nap

2015. július 11-én a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft és a Robert Bosch Power Tool Kft –vel közösen egy remek családi napon vettünk részt, ahol az Éltex Kft is aktív szerepet vállalat a résztvevők ökotudatos szemléletének formálásában.

Vállalatunk hitvallásához híven, az Éltex Kft a Bosch HSE csapatával együtt a “Zöld Pont”-on kapott helyet, ahol környezettudatos szemléletet fejlesztő játékokkal és foglalkozásokkal készültünk a különböző korosztályoknak.

Külön köszönjük, hogy a “Hét próba” játék egyik állomása lehettünk, ezzel még nagyobb közönségnek sikerült felkelteni a figyelmét a környezetvédelem fontosságára.

A legkisebbek színezők és öko társasjátékok segítségével ismerkedtek a ,,zöld szemlélettel”, míg a nagyobbak kiszámolhatták ökolábnyomukat és próbáratehették környezetvédelmi tudásukat és szerencséjüket.

Az aszfaltrajzverseny során remek alkotások születtek, melyek közül a legjobbakat ajándékcsomaggal jutalmaztuk, egy világtérképen pedig mindenki nyomot hagyhatott maga után némi tempera és egy ujjlenyomat segítségével.

Ezúton szeretnénk megköszönni a Bosch Csoport mindkét gyárának a részvételi lehetőséget illetve kollégáinknak az egész napos segítséget.

Egy kiválóan megszervezett és rendkívül színes programokat nyújtó családi nap részesei lehettünk, ahol nemcsak a résztvevők, hanem mi is nagyon jól éreztük magunkat.

Az alábbi képekkel szeretnénk bepillantást engedni ebbe a fergeteges napba:

[nggallery id=9]